Réka Marta Érdi
47 perce ·
ÉRNEK engem meglepetések, most vettem észre, hogy a könyvemnek is van egy Fb.oldala, és ennyi öröm egy este, nemcsak azért, mert ma jártam a Mammutban, ahol már nem kapható Akinek a madarak is Chopint énekelnek, de kinyomoztam, hogy a Rózsavölgyiben még van.
De az alábbi írásnak talán még ennél is jobban megörültem, mivel minden sorával tökéletesen egyetértek, szívemből szólt, és csak azt sajnálom, hogy ezzel a gyönyörű fotóval, amit Réka készített, a közönség nem találkozhatott a prospektuson.
Annamaria Keller:
Január 19-én, vasárnap csodálatos estén voltunk a MÜPÁ-ban, tényleg varázslatos pillanatokkal ajándékozott meg bennünket ez az koncert. A közönség soraiban számos ismerőst is felfedeztem, köztük Petrányi Juditot is, aki szintén ott ült a nézőtéren, és ekkor ismét eszembe jutott, hogy vajon miért kellett a hangját lecserélni ezekre a jellegtelen, semmilyen hangszínű bemondókra. Azt is észrevettem, hogy a koncert szünetében sokan közrefogták, s tőle kérték számon, hogy hova lett a hangja. Nem értem, miért kell megszüntetni, ami jó?! Háborgásomat aztán elfeledtette Balog József és Érdi Tamás sziporkázó játéka, Mozart: D-dúr kétzongorás szonátájának / K. 448/ varázslatos pillanataival, volt, amikor a leheletfinomságú megfogalmazás egészen hihetetlen hangzásokat hozott ki a hangszerekből, volt egy pillanat amikor mintha egy stájercitera hangját idézte volna! Nagyszerű élmény volt számomra a mesterien megszólaltatott zongorahangokban egy másik hangszert kihallani.
A remekül megszerkesztett műsor csúcsélménye Schubert csodálatos f-moll Fantáziája, Op.103 D. 940 volt, amit nem tudom, hogy hallottam-e valaha ilyen érzékenységgel játszani? Azt régóta tapasztalom, hogy Tamás olyat hall, amit mi nem, de az csoda, hogy most sikerült egy olyan társra találnia, akivel olyan összjátékot produkáltak, hogy tökéletesen elhitették, hogy csak egy ember zongorázik. A szünetben mindenki a Schubert darabról beszélt.. aztán a második félidőben következett a zongoraverseny: Mozart: Esz-dúr versenymű két zongorára, K. 365. Sokak szerint Mozartot a legnehezebb játszani. Ezen az estén úgy éreztem, nekik ez most kiválóan sikerült. A két zongorista mellett Farkas Róbert karmester visszafogott, de minden finom rezdülésre nyitott mesteri vezénylésének is köszönhetően a Budapesti Vonósok mint egy tökéletes harmadik és egyenrangú hangszerként, és egyben partnerként jelent meg, sosem uralva, sosem alávetve magát a két szólistának, hanem valódi kamarazenei trióként megjelentetve a versenyművet, ahol csodálatos módon zenéltek együtt, adták egymásnak a zenei válaszokat.
Hogy nemcsak én éreztem ezt, arra a közönség pisszenés nélküli figyelme, a szokásos köhögések, krákogások tételszünetekben való elmaradása és a ráadás kikényszerítése, valamint a tételek utáni döbbent csend, és csak pár másodperc után felhangzó taps a bizonyíték. Látható volt hogy nem tervezték, de a közönség fáradhatatlan tapsa kikövetelte, hogy újra játsszák a harmadik tételt.
És még egy gondolat… Szép este volt, kár, hogy valami kis üröm is vegyült a végére… Nagy kár hogy a közönség el van zárva a művészekhez vezető úttól a MÜPA-ban, számosan szerettünk volna nekik gratulálni a koncert után, de erre nincs mód és lehetőség hogy valahogy a közelükbe jussunk. Pedig a művészek legalább annyira igénylik a koncert utáni közvetlen visszajelzést a közönségtől mint ahogy a közönségből is mindig akad aki ily módon is szeretné velük tudatni hogy mekkora élményt kaptak tőlük… Rossz volt látnom hogy tisztes korú tanár képtelen volt az egyik művészhez, volt tanítványához bejutni a szünetben, pedig fontos ügyben kellett volna találkozniuk, és előre meg is beszélték egymással hogy a szünetben találkoznak. És ugye nem a művésznek illene kirohannia a tömegbe, hanem egyszerűbb lenne ha a tanár jutna be hozzá az öltözőbe… Hermetikus ajtók és kedves, de szintén hermetikus fiatal teremőrök ezt ezen az estén (is) lehetetlenné tették. Kár.
Elrejtés vagy jelentés
Tetszik
· Válasz · 17 perce ... See more
A Müpàban is nagy siker volt, nemcsak nyàron a Balatonnál!
